A pszichoterápiáról „ A lélektani valóság az, hogy minden változás eleve reménytelen, ha kiindulópontja nem az elfogadás, a belső igentmondás önmagunk teljességére.” Popper Péter Az önmagunkkal való foglalkozás olykor kemény belső munkát és nagy türelmet igényel, máskor vidámsággal, könnyedséggel, lazasággal segíti a megkönnyebbülést. Tudom, mert ezt az utat magam is végigjártam éveken át, és ma sem hagytam abba. Egyszer fent, egyszer lent, felszakadó érzelmekkel, indulatokkal, fájdalommal, bánattal, megkönnyebbüléssel, örömmel … Figyelni, megélni, elfogadni, változni, változtatni, majd újra figyelni… mint egy spirál mentén felfelé haladni, néha megpihenve, elakadva, majd folytatva az utat egy támaszt, biztonságot nyújtó terápiás kapcsolatban – számomra ezt jelenti a pszichoterápia. Ott vagyok a terápiás időszakban a figyelmemmel, tudásommal, megérzéseimmel és személyiségemmel. Segítek megoldani a problémákat, úgy, hogy nem én oldom meg azokat. Segítek megtalálni utakat, de nem én megyek végig rajtuk. Ott vagyok, mint támasz, biztonság, bíztatás, jókedv, erő, nyugalom, hogy mindenki megtalálhassa magában a támaszt, a biztonságot, a bíztatást, a jókedvet, az erőt, a nyugalmat, a belső egyensúlyt, a boldogságot. Ott vagyok, hogy testi-lelki-szellemi harmónia elérésével mindenki megtalálhassa önmagát. Néha hetek, hónapok, néha évek alatt. Üdvözlettel: Priol Ágnes |
